A 2021-es év végi beszámolót anno lustaságból nem írtam meg, de az ideivel nem tervezek így elúszni. Viszont, hogy minden érthető legyen az idei beszámolóban, a legfontosabb (számomra) három eseményt időrendben megemlítem.
Májusban beadtam az IBM-nél a felmondásom, mert új kihívásokra és szakmai területre vágytam. 10 évet töltöttem ott, minden percét élveztem, nagyon sokat tanultam mindenről és mindenkitől is, de kellett valami új. Szóval július elsejével visszamentem korábbi munkahelyemre (ahol még gyakornoki ill. diákmunkáimat töltöttem) – az EGIS-be, teljesen más pozícióba mint amit korábban csináltam az IBM-nél és jelenleg is minden másodpercét élvezem. Természetesen volt még valami, ami kicsit ösztönzött a multinacionális cég elhagyására: stabilabb munkarend, kevesebb utazás, más juttatások amik fontosak vagy fontosak lesznek. Így tehát készültem arra, hogy:
Augusztusban megszülessen Alíz kislányunk. Első gyerekes, lányos apukának lenni egyrészt borzasztó király érzés volt/van/lesz, másrészt rettenetesen féltem, hogy most akkor mi lesz úgy kb. az életünk minden területén – így utólag azt mondom és gondolom, hogy nem is alaptalanul. 🙂
Megvettük az első, új autónkat. Kis túlzással egy hét alatt: megbeszéltük, hogy kell. Specifikáltuk az elvárásokat és a keretet. Aztán egy szombaton elmentünk a szalonba, lepapíroztuk, és bő 3 hétre rá elhoztuk. Erre is azt mondom, hogy az idei évet elnézve, ill. hogy mi történik az autó piacon, nagyon jó döntés volt. Jelenleg az egy éves használt autónkat futott 20 ezer km-es drágábban tudnám eladni, mint amennyiért újonnan vettük. Valahol azért nonszensz nem?
Az első új autónk.
Röviden, dióhéjban ennyit 21-ről, lássuk mi történt 2022-ben. A mondandómat az adott témákhoz csoportosítom, nem időrendi sorrendben haladok.
Munkahely
Idén már a teljes évemet az új („régi”) munkahelyemen töltöttem. Nagyon örülök annak, hogy a cég odafigyel a munkavállalókra, az év során történt különös eseményekre adott reakcióit sok cég megirigyelné. Sajnos a háború és az infláció egyaránt érintette a vállalatot, de mind a két fő „évközi” eseményre adott reakciója kiemelkedik a magyar munkaadók tömegéből. (Igen, pénzből él mindenki – a többit kitaláljátok.) A munkába járás körüli „elvárás” változatlan maradt, ugyanúgy heti 1 nap kötelező és ez jól is van így.
A munkával párhuzamosan ide kell emelnem, hogy a pici lány bölcsődébe kezdett járni ősszel. Ennek egyrészről munka okai voltak, Barbinak is vissza kellett mennie 1 év után dolgozni, másrészről úgy gondoltuk, hogy egy minimális közösségre szüksége van, ne csak mindig 7/24/365 nap velünk, ill. a nagyszüleivel legyen (más nincs sajnos a családban és ismeretségi körben). Szerencsére a bölcsődei jelentkezéssel és a beszoktatással sem volt semmi gond. A jelentkezésre azért mérget vettem, mégis csak vállalati, a beszoktatáson viszont meglepődtem, mennyire simán ment és ügyesen beszokott. A gondozók nagyon kedvesek, aranyosak – és ami a legfontosabb: szakmailag is profik, nincs ridegtartás, mindig van valami program. Szerintem az jó mérőszám, hogy reggelente az átadóban már nevetve kukucskál befelé – pedig sajnos korán járunk, 7-re már bent szokott lenni – mikor jön Ági, Zita vagy Gyöngyi néni. Szeret bejárni, pedig Ő a legkisebb.
A gondozónőkkel megállapodtunk abban, hogy heti 3 napot járjon (ebből kedd az én irodába járós napom – és jó dolgom van, mert az iroda épületem mellett van konkrétan a bölcsi, nettó 50 métert kell sétálnom, a szerda Barbi bejárós napja, csütörtökön meg csak úgy bevisszük, hogy legyen benne rendszer). Hétfő és péntek a Alíz home office napja – anyával és apával együtt. 🙂
Család
Természetesen az idei év is család fronton Alíz körül forgott. Ő volt az alfája és omegája mindennek. A legnehezebb az egészben mindig az, hogy már nem ketten, hanem hárman vagyunk. Rá kell fókuszálni, vele kell foglalkozni, gondolni hogy mi kell ha ide vagy oda megyünk. No, hát szülők ezt biztosan értik.
Ugyanakkor tavasszal elkezdtünk vele babaúszásra járni. Nagy show az egész, élvezi, pedig néha azért nehéz megállapodnunk, hogy most „te vagy én megyek be vele a vízbe?” mi a helyes válasz. De megyünk, csináljuk, kell neki. Azóta már korcsoportot is lépett. Többször.
Mozgásfejlődésében is az idénre összpontosult minden:
húsvétkor úgy döntött, önállóan felül
a munka ünnepét azzal ünnepelte, hogy elkezdett mászni
a szülinapjára (nyár vége) meg már egyenesen állt és járt
Most pedig? Fut, szalad, kacag, huncutkodik és folyton azt lesi, mit nem szabad. Tudjátok, a szituáció, amikor például áll a karácsonyfa mellett, egyik kezével valamelyik díszt piszkálgatja és közben nézi mit fogsz reagálni (már ha figyeled éppen – persze, mindig figyeled!). 😀 Akkor is ha nem látja. Nem akarok dedikált Alíz bejegyzést, pedig tényleg bekezdéses millióit tudnám leírni, minden napra jut valami említésre méltó. És persze az ember meg mellette azt érzi, hogy csak úgy repül az idő, megint elment egy év. Basszus, pedig most született!?!
Alízzal – nagyon vigyázunk, hogy úgy adjunk közre képet, hogy arca ne látszódjon. Szerintem még úgy kb. 14-16 év múlva fogja hálálni, de felnőtten egészen biztosan!
Barbi – ahogy korábban írtam – visszament dolgozni és szerintem nagyon kellett neki, főleg az agyának. Jó látni, hogy néha kiszakad az „anyai” szerepből (amiben nettó 1 évet benne volt) és kicsit más dolgokat is csinál. Tegnap például végre elővette az ajándékba kapott LEGO-t és este, egy jó Wednesday sorozat közben elbíbelődik vele. Mert már van rá ideje, kedve és legfőképpen energiája.
Hálás vagyok, hogy a nagyszülők ott segítenek ahol tudnak – és a legfontosabb, hogy ahol kérjük úgy, ahogy kérjük. Mindkét mamával és papával Alíz ki jön, de még a nagynénjeivel is és hála égnek a szűk családi körben a JPÉ vagyis a Józan Paraszti Ész elve működik. Tudtuk azért mi ezt, amikor B. még terhes volt, csak nem sejtettük. De így sokkal könyebb és így 1,5 év távlatából sem kaptuk még meg a „na és a kis tesó mikor érkezik” kérdést. És tudom, hogy nem is fogjuk.
Magam részéről megkaptam az egyik vágyott LEGO szettet a Porsche 911 RSR-t (LEGO fanatikusoknak: 42096). Persze, újabb púp a hátamon, hogy hova állítom ki, de a konyhaszekrény tetejétől eddig jobb helyet még nem találtam (a többi mellett meg már nem fér el). Születésnapomra pedig a feleségemtől egy iPhone 13 mini-t (mert sajnos úgy néz ki egyelőre több mini nem lesz és a legjobb méret ever szerintem). És ezzel kifújt.
Ami elkapott viszont az, hogy végre sok évnyi halogatás után egy szürke októberi hétköznap este úgy döntöttem, hogy belevágok az iOS alkalmazás fejlesztésbe. És bő 1,5 hónap után ki is ment az App Store-ba az első alkalmazásom Steksz néven. Rengeteget tanultam a folyamatból és a fejlesztésből mind emberileg mind szakmailag és folytatni fogom mert tök jó buli és garázsprojekt. Ha részleteiben is érdekel, itt tudod jobban elolvasni és megnézni.
Elégedett vagyok magammal, a családommal és az életünkkel illetve annak a körülményeivel!
Összeségében: nálunk rendben volt ez az év. A családom egészséges, megvan mindenünk ami kell, hála égnek nem kell gondolkodni a boltban sem, hogy mire jut és mire nem (pedig a mostani helyzet sajnos sokaknál gondot okoz – látom magam is). Nekünk az idei jó év volt, semmiképpen sem rosszabb mint a tavalyi, sőt…
Remélhetőleg a következő még jobb lesz Alíz már kettő lesz! Te atya ég! A világban most tapasztalható történésekről pedig remélem, hogy jővő ilyenkor már úgy emlékezhetek majd vissza, hogy vége lett, normalizálódott, rendben van, jobb lett.
Ezúton is kívánok nektek nagyon boldog új évet! 🎊🗓️⭐️🍾
