Nekünk arról kell döntenünk, mihez kezdjünk az idővel, amely megadatik

Nem is tudom hol kezdjem. Egyszerre érzek csalódottságot, félelmet, instabilitást, keserűséget, reménytelenséget és szomorúságot. 2022. április 3-án újra választott Magyarország és újra 2/3-dal nyert a Fidesz. Mit nyert… tarolt. Nagyobbat mint 2018-ban. Nem ezt vártam. Nem ebben a formában. Természetesen nem voltak illúzióim, hogy jönni, látni és tarolni fog az ellenzék (ami már másnapra meg is szűnt), de ilyen elsöprő eredményre nem számítottam. A realitás talaján maradva én azt hittem, hogy a 2/3 nem lesz meg és így jut némi ellensúly a parlamentbe, hogy aztán 4 év után legyen valódi lehetőség egy kormány váltásra. Nem akarok ebben a bejegyzésben semmilyen politikai és helyzet elemzéssel foglalkozni, indokokat és okokat keresni. Meghagyom másnak: elemzőknek, politikai partiknak, másoknak, Budapestnek, vidéknek, buborékban és buborékon kívül élőknek. Én csak egyszerűen szarul érzem magam.

2018-ban, az előző választáson este mikor már mondhatni biztosnak volt mondható a Fidesz győzelme, üvölteni tudtam volna lent a nappaliban. Már akkor is a Fidesznek lejtett a pálya (tekintsünk el attól, hogy miért), be is húzták. Friss házasként, családot tervezve, hogy is mondjam minden létező hócsukám tele volt. De a realitás talaján maradva reméltem, tényleg az utolsó lesz és majd ’22-ben. Azóta megszületett kislányunk, akinek jelen formájában nem hogy jövője nem lesz ebben az országban, de oktatása, egészségügye, munkája sem.

Menni kell. Messze innen. Politikusaink is megmondták. Tesznek is érte. Na persze nem ám kapkodva, ilyenbe nem ugrik bele az ember csak úgy, de én nem akarok újabb 4 évet arra elpazarolni, hogy aztán majd 2026-ban hasonló bejegyzést körmöljek.

Megértem azokat, akik nem akarnak menni. Én sem akarok. De muszáj… Ha jövőt, lehetőségeket, boldogságot és NORMÁLIS életet akarok adni a lányomnak, akkor muszáj. Mert itthon az nem lesz. Ahol a NAT alapján tanítanak (már aki még képes rá mert nemsokára tanár sem lesz), ahol több stadion m2 jut egy emberre mint kórházi, ahol az apa férfi, az anya nő, ahol homofób propagandát akarnak gyermekvédelmi törvénynek álcázni és még a köztársasági elnök asszonyunk is elődjéhez hasonlóan aláíró gépként fog működni, ott semmi esélyét nem látom a NORMÁLIS jövőnek.

Azokat is megértem, akik változást akarnak és hát ki fog változást hozni, ha mindenki elmegy? Teljesen jogos a kérdés. De az élet(em) túl rövid ahhoz, hogy negyedjére nézzem 4 éven keresztül azt a mérhetetlen lopást, pusztítást amit ezek végeztek és végezni fognak. Közhely: az élet rövid ehhez. Mégegyszer nem szaladok tátott szájjal a fasz erdő felé. Sajnálom… Nem.

Nem kell velem egyetérteni. Sőt, vitázni lehet, a vita jó, a vita kell. Ha jól csinálják előre visz. De hát, vitának itt helye nincs és azt sem látom, hogy Magyarország előre menne…

Természetesen sok iteráció van/lesz még a témában, ez nem lehet az egyedüli döntésem. De ahogy nézem, eléggé egy felé nézünk itthon. A megvalósítással kell foglalkozni. Mocskosul sokat és nagyon nehéz lesz. De miatta muszáj lesz és miatta bármit. Addig viszont szívom a fogam a 400-as euró miatt, meg a drága élelmiszer és üzemanyag árak miatt, de én hála égnek hó végén is tudok majd sört venni magamnak, meg teletankolni a kocsit 650-700 forintos benzinár mellett. Sokak viszont elhiszik azt a mocskot amit látnak, hallanak, legyen 8 általános iskolai végzettsége, vagy doktorija.

2026-ban követségen AKAROK szavazni. Hogy melyiken? Jó kérdés, vannak tippjeim de semmi nincs kőbe vésve.

Végezetül egy idézettel búcsúznék, amit édesapámtól kaptam 2022. április 3-án, este 21:15-kor:

Ez az ország menthetetlen,huzzatok el innen!

Borítóképet készítette:

unsplash-logoNeONBRAND