Van élet a rádió után

2019. február 7-én sajnos az általam reggelente hallgatott és kedvelt rádiócsatora, a Music FM véglegesen elhallgatott. Rendkívül csalódott voltam, mert nagyon szerettem nem csak a reggeli műsoruk miatt (kérem emiatt ne vitázzunk, ez teljesen szubjektív ki, mit szeret), hanem bármikor odakapcsoltam 5 percre, 2 órára teljesen mindegy, mindig találtam a saját szájízemnek való műsort és tartalmat.

Szóval, a kedvenc rádióm elhallgatott, lett egy űr a reggeli rutinomban. Ahogy korábban jeleztem, az állami rádió nem köt le és édekel maradéktalanul, így hosszas huza-vona után elkezdtem a podcastok világában kutakodni. Sok-sok hónap után végre összeállt egy lista, amit szívesen megosztok veletek, nekem beválltak és kellően értelmes témákat hoznak fel adásról-adásra.

Kotyogós

Három srác (@anternna, @benzeguuz és @vilagosg) egy (vagy több) kávé mellett beszélgetnek utazásról, táskákról és ruhákról, kütyükről, szóval minden olyan jóságról, amivel a mindennapokban az ember találkozik vagy találkozhat. Néha-néha vendégeket is meghívnak, főleg a táska / ruha / fényképezés területekre fókuszálva. A beszélgetések kötetlenek, viccesek, nincs erőltetett humor se és a minőség is rendben van.

Az új epizódok minden héten kedden reggel, valamikor 5 és 6 óra között válnak elérhetővé.

  

Hack és lángos

Szintén három srác viszi, témája az IT biztonság. Egy ismert hang (@anternna) mellett felcsendül Béla és Ninja is. A karmester általában Antenna, a technikai magyarázatot pedig Béla és/vagy Ninja szolgáltatja. Érdemes akkor is belehallgatnod, ha nem dolgozol a célterületen, mert számos (értsd rengeteg) olyan hasznos tanácsot hallhatsz, amivel a személyes életed, a bankszámlád és a közösségi média használatod is biztonságosabbá teheted.

Az új epizódok minden héten pénteken jelennek meg, azonban ha támogatod őket, akkor a Hack és Lángos VIP tartalmakra is szert tehetsz, ahol olyan általában mélyebb, velősebb témákat dolgoznak fel, mint a GDPR, a Stuxnet története stb.

  

Tangó és Kes

A 24.hu kiadásában megjelenő nagyon-nagyon jó bűnügyi podcast, amiben egy politológus és egy kriminológus dolgozza fel a történelem legnagyobb és legérdekesebb bűnügyi eseteit. Érdemes hallgatni, lehet tanulni a történelmi eseményekről és időszakokról, lehet tanulni arról, hogy például hogyan minimalizálhatjuk a betörés lehetőségét és úgy általánosságban hogyan működik a kriminalisztika.

Új epizód minden 2. héten.

  

Levezető kör

Szujó Zoli és Wéber Gabi podcastje, amiben általában mindig az előző futamon történteket vesézik ki. Fókuszban a Formula 1 van, de nem csak erről van szó. Ha szereted azokat a műsorokat, amik a 4+ kerék és a benzingőz köré épül, bátran hallgass bele.

Új epizód nagyjából 2 hetente.

  

TNT @Index.hu

Egyike szerintem a legjobb Index.hu-s podcast sorozatainak. Egy igazi, tudományos fantasztikus sorozat, amiben ugyanúgy tudnak beszélni a csillagászatról mint mondjuk az autótechnológiáról. Mindig van vendég, aki az aktuális részben körbejárt témának szakértője.

Új epizód 2 hetente.

Sajnos ez a podcast a Google műsortárában nem található meg (vagy ha igen, akkor előlem nagyon eldugták), így nem tudom linkelni.

 

88 mérföld óránként

Ha szereted a filmeket és nagy fogyasztója vagy a sorozatoknak is (bár utóbbi ritkábban van jelen a podcast életében), akkor ez a műsor neked (is) való. Tony (@aorcsik), Tomi (@terdelyi) és Csabi (@csabamarosi) és a házigazdák. A mozgókép tartalom mellett gyakran beszélnek techi cuccokról, keynote-okról illetve társadalmi témákról is.

Új epizód körülbelül havonta.

  

Totalcar Égéstér

Újabb autós – és mellesleg nem mai csirke – podcast, amit Winkler Robi szokott vezetni. A műsorban rendre Totalcaros cikkekkel, autókkal, tesztekkel, gyártástechnológiával, állami támogatással (sicc!!) is foglalkoznak, szóval nem kizárólag lesz mindig az ember a hallottak alapján tetőtől-talpig olajos.

Nagyjából 3-4 hetente jelenik meg az új epizód.

Sajnos ez a podcast a Google műsortárában nem található meg (vagy ha igen, akkor előlem nagyon eldugták), így nem tudom linkelni.

A bejegyzés kiemelt képét készítette:

unsplash-logoJuja Han